Ma teljesen olyan volt mint egy filmben. Ahogy sütött a nap és ahogy mentem az utcán a fülemben a zenével.
És ma sok olyan történt, ami régen nem. Például rég nem kérdezték meg a boltban, amikor cigit vettem, hogy elmúltam-e 18 éves, a csaj csak azért adott mert annyira meglepődtem, hogy nehéz volt nem hinni nekem. Aztán elővettem öcsém gitárját, és ha a biciklizés elfelejtésére én vagyok az élő példa, hogy márpedig a kurva biciklizést igenis el lehet felejteni, arra a pár introra még mindig emlékszem, amit évekkel ezelőtt tudtam.
Tegnap este összepacsiztam egy vadidegen sráccal, aki szembejött velem a három kerek fenekű csajszi után, akik után megfordultam.
Régen persze nem ment még ennyire se a haverkodás. Mondjuk most se.
Aztán, ha hihetek Istennek és a megérzéseknek, nemsokára úgy felnőtté kényszerít majd az élet, hogy nagyon fog fájni, de remélem olyan leszek utána mint Cher a Burlesque-ben.
Hát, nehéz, na. De nem baj. Flóra is azt mondta, akkor jó, ha fáj. Meg akkor fáj, ha jó. Úgyhogy ez most biztos kurvára jó lesz így.
Aztán az is van, hogy az emberek csak szépen felöltözve mennek ki az utcára. Mondjuk a többség, mert van kivétel.
A nyolckerben, ahol lakom, bármikor kimehetek macinaciban, mert nem ciki. Pedig az is utca, egyetem van a közelben, ahol mindig kint dekkolnak a fiatalok, és én mindig utálok eljönni köztük. De más kerületekbe nem mennék macinaciban, de cicanaciban sem. Mert ha szarul vagy öltözve, ha jól, valamiért úgyis megszólnak.
Ugyanakkor, amit én nem értek az az, hogy az emberek hogy tudnak egyedül fagyizni az utcán.
Aztán van az is, hogy sokszor veszek észre embereket, akik épp valami olyat csinálnak, amit nem csinálnának, ha tudnák, hogy valaki nézi őket. És úgy csinálják, amit csinálnak, hogy biztosak abban, hogy senki nem látja őket.
Én is mindig csinálok valamit, úgy, hogy biztos nem lát senki. De valaki mindig figyel.
Most is.
Az emberek sokfélék.
Ül nem messze tőlem egy nő, aki már elsőre se volt szimpatikus, nemhogy másodjára. Az a fajta nő, aki még mindig emancipál, a nagy nő, aki megmondja a frankót. Nem szégyellős, mert nő, pofázhat hülyeségeket, mert megteheti, mert nő. Nem beszélgetnék vele a krapek helyében, aki vele szemben ül. De egy ilyen nővel beszélgetni nem is lehet, mert ő nem beszélget, hanem beszél. Arról, hogy mit tud jobban, mint mások.
Régen voltak itt rendezvények. Meditáció, leginkább, amire olyan emberek jöttek, akiket tanítanak elhelyezkedni és talpon maradni az üzleti életben.
Jediképző, konkrétan.
Nem az oktatók hibája, hanem az embereké, hogy a kapott tudást nem jól használják fel, szóval nem is jedik, hanem sithek, akik azt gondolják, az akaratukat bárkire képesek rákényszeríteni.
A sztori csak annyi velük kapcsolatban, hogy a meditációk után minden ember fizetett legalább egy üveges vizet, aminek az ára legyen mondjuk 250 forint.
Mindenki ötezressel fizetett.
Voltak vagy harmincan, szóval a kasszából az apró úgy szivárgott el, hogy öröm volt nézni. Az utolsó nő is ötezressel akart fizetni egy vizet, mire mondtam neki, legyen kedves elaprózni a dolgot, mert csak tízforintosaim maradtak. Láttam a tárcáját, tudott volna fizetni. De nem, mert ő jedi, vagyis sith, és az akaratát a tanult módon érvényesíteni fogja rajtam.
Ezerig visszaadtam neki tízesekben.
Ma kint bagóztam éppen, amikor odajött hozzám egy öreg néni. Toporzékolt előttem egy darabig, aztán a következő párbeszéd zajlott le:
- Maga miért szomorú?
- Én nem vagyok szomorú.
- De látom. Mindjárt sír. Evett ma már?
- Még nem ..
Itt a kezembe akart nyomni egy csoffadt banánt. Kamuztam, hogy ha elszívtam, visszamegyek enni. Toporzékolt kicsit megint, aztán azt mondta:
- Képzelje! Én soha nem csináltam ilyet, de újabban elkezdtem tarhálni. Tudja mit jelent?
- Persze.
- Na akkor ezt figyelje!
Megállított egymás után öt embert az utcán, mindegyik elküldte. Közben folyton visszanézett rám, kacsintgatva, szóval az összes megszólított ember hülyének nézett. Aztán visszajött.
- Hát bazdmeg, ez nem jött össze.
Aztán fogta magát és a csoffadt banánt és utánaszaladt még pár embernek, tarhálni.
Én se csináltam még ilyet soha ezelőtt, hogy olyat csinálok, amit soha azelőtt. Lehet ideje lenne elkezdeni. Tarhálni?
- Jaj Balázs. Megnéztem a The road című filmet és azóta két félelmem van. Az egyik, hogy meg fognak enni, a másik, hogy betörnek ide és itt esznek meg.
- Senki nem fog megenni téged Andrea.
- HONNAN TUDOD.
- Onnan, hogy a marha olcsóbb.
- Ha neadjisten meg akarsz lepni karácsonykor, vegyél nekem egy nagy, nagyon nagy, nagyon nagyon nagy paplant. Semmi extra, csak nagy legyen.
- És én mit kapok tőled?
- Valamit ami tetszeni is fog és hasznát is veszed. Többet nem mondok.
- Pulcsi?
- Nem.
- Zokni? Papucs? Sál? Sapka? Kesztyű? Nadrág?
- Mondom hogy nem mondok többet.
- ..
- ..
- ..
- ..
- Síp?
Az emberek hisztiznek, mert nem akarnak dolgozni. Ha munkáról kell beszélni, mindenki panaszkodik és csak a negatívumokat hozzák fel. A munka szó is mindenkiben negatív.
Van, aki elmenne ausztrál szörfkölcsönzőbe és szegényen de boldogan élne. Mert itt nem jó neki, mert az ország, és az állam, és az emberek, és a mentalitás (mert az ország mentalitása miatt olyan búval baszott ő maga is, persze.). Mert mást okolni mindig könnyebb. Aztán lehet, hogy az az ausztrál kölcsönzős már kurvára unja a homokot és hogy a bőre mindig leég, és hogy 20 év múlva a sugárzástól világítani fog a sötétben a szeme meg egyszerűen tönkremegy.
Ha azt mondanák, hogy ezentúl ne dolgozz semmit, belehülyülnék. Néha gondolkozom azon, hogy de jó lenne egy hétig semmit se csinálni, olvasni és punnyadni, de ha megkapom azt az egy hetet, már viszket a picsám, hogy mit kéne csinálni. Annyi mindent kotrok össze a fejemben, hogy végül bele se kezdek, de legalább boldog vagyok a tudattól, hogy lenne mit csinálnom, ha végre rászánnám magam.
Dolgozni jó. Nem tudnánk mit kezdeni azzal a rengeteg felesleges idővel. Ha abban az egy szabadnapban nem veszem észre a szépet meg a jót magam körül, akkor hét szabadnapban egy héten észre fogom venni?
Dolgozni jó, mert lefoglal, tanulok belőle, és még fizetik is. Ráadásul olyasmivel foglalkozom, ami érdekes. Bár a vendéglátás annyira nem vonz, de a tea körül forog minden, ami viszont már annál inkább. Az elején nem is tudtam, hogy a zöld, a fekete, az oolong, a mindenféle ugyanarról a teacserjéről származik. Azt gondoltam van külön fekete cserje meg zöldtea cserje. Meg ilyenek. Szóval érdekes. Van története, ki lehet próbálgatni, lehet róla beszélni.
Most én írom össze a rendelést. Meg kellene tanulnom vezetni az üzletet, intézni a marketinges dolgokat. És ez is nagyon érdekes, bár nem asztalom, de mégse untat mert izgalmas, hogy miket lehet variálni azért, hogy egy üzlet működjön.
Nem tanulok sehol már harmadik éve. Gimnáziumi érettségim van. Sokáig kínzott a gondolat, hogy valamit kéne tanulnom, papírt kell szereznem, mi lesz velem tíz év múlva? Aztán belecsöppentem ebbe, ahol egy olyan embertől tanulhatok, aki nem kevés ideje csinálja, ha jól ha nem jól, de aktívan részt vesz benne. Ki tudja, mire lesz ez még jó nekem. Ha semmire, akkor is tanultam valamit. De olyan nincs különben sem.
Szóval igen, boldog vagyok az életemmel. Talán soha nem is voltam ennyire egyensúlyban a dolgokkal. Magammal annyira nem .. de ha tényleg igaz, hogy amilyen a környezetem, olyan vagyok én belül, akkor annyira nem lehet rossz a helyzet.
Na a szomszéd lelke nem kerül pokolra, ez kiderült miután végül kinyitottam az ajtót. Úgy csapkodta az ajtaját, hogy azt hittem megöl ha kinyitom az ajtót, pedig csak én képzeltem hogy idegbeteg és meg akar ölni.
Az ibuprofen és az instantleves pedig csodaszerek úgyhogy jobbanlevőség van.
Ritkán szedek gyógyszert, tényleg. Én vagyok az, aki a kötelezően végig beszedendő antibiotikumot a felénél abbahagyja. Rosszul vagyok a gondolatától is, hányingerem van, ha le kell nyelni egy ilyen szart, akkor is, ha az vitamin, mert úgy néz ki mint a gyógyszer.
De amikor kéne, és nincs itthon. Amikor hiába alszom, ugyanúgy fáj, ha felkelek. Hiába a tea. A vitamin. Amikor az a szar kell, és nincs.
De szerencsére találtam 400mg ibuprofent.
A szomszéd meg! Utálom az összeset. Azok közül ahol eddig laktam, ott volt a legjobb, ahol nem ismertem látásból sem őket.
Három napja rossz a kaputelefon és csak kulccsal lehet bejönni. Tegnap találkoztam a szomszéddal és kérdezte, nincs e pótkulcsunk. Hát nincs mondom de holnap úgyis megyek másoltatni és másolok egyet neki is. Oké, oké.
Végülis nem volt rá pénzem úgyhogy nem mentem. Feküdtem épp itthon kómában amikor kopogott. Nem tudtam lemenni mert nagyon rosszul voltam. Öt perc múlva jön megint, kopog, vadul, és be is nyit! Benyitott volna, ha nem zárom kulcsra. Hogy jön ehhez? Benyit egy idegen lakásba? Csak mert neki kell az a kurva kulcs? Az összes eszem megállt tőle. Azután már dafke nem mentem le ajtót nyitni, azóta nem is próbálkozott.
Innentől az ajtórács is zárva lesz.
Ma hülye kurva leszek. Egy igazi beképzelt picsa. Bizony! Csinos leszek és dohányozni fogok, főzés közben is dohányozni fogok, és miniben fogok főzve dohányozni vagy dohányozva főzni, mint a régi amerikai filmekben. Ja és Janis Joplint fogok hallgatni Amy Winehouse mellé.
Aztán váltok és dolgozó nő leszek. Elhalmozom a kanapét mindenféle papírokkal, sajnos nem üressel mert van mit csinálni, ha lenne szemüvegem felvenném azt is. Törökülésbe veszem a laptopot és kinyitok egy sört.
Aztán megint váltok és trikóban és lábszárvédőben fogok tornázni itthon. Utána főzök egy jó teát és elkönyvelem, milyen kibaszottul fitt vagyok.
Majd leírom milyen volt.
Töröltem 700 levelet a postafiókomból. Olyanok is voltak ott, hogy hú .. ezer éves szerelmes vallomás és sértődés ugyanolyan dolgok miatt amik voltak régen és amik lettek később. És mekkora hazug vagyok. Mert vagy az van, hogy akkorát hazudok mindig, hogy konkrétan én hiszem el legelőször, vagy csak túl lobbanékony vagyok. Én szeretném azt gondolni hogy a második, ha nem baj.
Minden bajom volt. Meg még mindig, minden bajom van. Úgyhogy Chopint hallgatok mert azt gondolom az segít pedig csak el kéne menni valahogy levezetni a feszültséget, na az segítene. Szétverni valamit, vagy valakit, tudtam én hogy titokban mindig boxzsákra vágytam, vagy sztriprúdra, láttam egyszer egy videót, azon nem csak táncolni lehet de mindenféle fasza gyakorlatokat is csinálni például kígyóban feltekeredni rá és a szomszédnak üvöltözni utána hogy bogozzon le róla.
De tegnap este még rosszul is voltam. Felébredtem arra, hogy meg fogok halni mert görcsöl a tüdőm. Az persze nem tud vagy csak én nem tudok róla, de valami fájt és nem tudtam lélegezni, gondoltam felébresztem a Csabit hogy most fogok meghalni de inkább hagytam a francba az egészet. Aztán még kétszer ébredtem ilyenre.
Meg vagyok sértődve a világra és az emberekre. AZ életre nem, csak a világra és az emberekre. Meg magamra is. Belül sértődött vagyok amiért kívül sértődöttet játszom. Csak nehéz egyszercsak azt gondolni, hogy nincs is semmi bajom, aztán el is kell játszani azt is, hogy elhiggyem, hogy semmi bajom.
Ma reggel legalább nem ittam kávét, csak narancslevet vitaminnal. Mármint a vitamint vettem be a narancslével mert abban nem volt. Kurvára egészséges vagyok bazdki.
Voltam ma képzésen. Ilyen webshopos. Egyébként jó volt meg minden csak elszoktam az üléstől és a felénél majdnem elaludtam.
És mostmár biztos van bennem valami gubanc. Lehet, hogy nem iszom elég folyadékot, vagy nincs elég nyomelem és vitamin és mindenféle olyan cucc a szervezetemben ami kéne, hogy ne legyek beteg.
Elfááááháááradtam pedig még egy csooomó csomó dolgom lenne. Ajh.
Úgy voltam ezzel, hogy hagyom a francba, de túlságosan megszerettem úgyhogy blog marad a helyén.
..
Volt a főbérlő fia. A nagyobbik. Onnan tudom, hogy nem ismertem meg. Hozta a számlákat is meg mindent, és visszajött a lépcsőházból, hogy visszaadjon 100 forintot, hiába mondtam, hogy hagyd már, azt mondta muszáj. Én pedig végig tegeztem, amikor ő magázott. Azóta azon gondolkozom ez udvariatlan dolog volt e, amikor szerintem még fiatalabb is nálam. Meg azon is gondolkozom mi lett volna ha nincs nála 100 forint apró, hogy vissza tudjon adni.
Alig aludtam. Ez volt a második este, hogy Csabi nem aludt itthon és ha nem ébredtem fel hatmilliószor, akkor egyszer se sőt lehet nem is felébredtem, hanem el se aludtam. Ennek ellenére - még - frissnek érzem magam, ezt majd folyamatos mozgásban levéssel fogom szinten tartani mert a kávétól már hányok, annyira rászoktam.
Este Andrissal beszélgettem. Aztán még azokban a százszor pár perces álmokban is. Sőt valahol még mindig neki magyarázok, azért nem tudok figyelni rendesen semmire. Nem is tudom volt e valaha ilyen magyarázási kényszerem. Mert úgy érzem, amit tökéletesen részletezek, az se talál célba. Gondolom azért, mert nem egy a nézőpont. Én vagyok a létra tetején, ő az alján, és csodálkozom, hogy nem érti mi az, hogy friss levegő. Nem érzed? Olyan, mint a koszos levegő, csak tiszta. Hát mit nem értesz ezen.
Szerdára szabit beszéltem le magamnak. Bújkál a kór bennem de csak azért, mert beteg akartam lenni, hogy bűntudat nélkül le tudjak állni. Most meg akarom is meg nem is.
Utálom a pár szavas mondatokat. Egymás után. Mint most. Például.
Müller Pétert se szeretek olvasni. Ezért. Ő ráadásul még új sorba is írja ezeket a rövid, pár szavas mondatokat.
Annyira idegesít, hogy most direkt így írok. Mint amikor beütöd a karod és fáj, és direkt nyomkodod erősen, még még még. Pedig fáj. De akkor is.
Amúgy nem tudok összefüggően beszélni, de fogalmazni se. De mostanában menő így írni, úgyhogy nem tudom mi lesz velem, vagy megtanulok összefüggően beszélni, vagy megsértődök és nemíroksemmit.
http://www.youtube.com/watch?v=D6RaU9n4ZuI
Ez a szám, ebben a feldolgozásban, ebben az időben, ebben a helyzetben, bamm.
Tegnap bekötöttek mindent. Ráadásul főztem, sokat, úgyhogy a tévé az internet és a kaja mocskos hármasának hatalma alá kerültünk. Annyit ettem, hogy még mindig emésztek.
Olyan hülye dolog, hogy a tévétől lesz otthonos a lakás. Vagy ha nem is ettől, de ettől is. Mert most jobb mint volt, még ha nincs is ingerem bekapcsolni. Gondolom jobb, ha egyedül vagyok itthon, valami zörög.
Kicsit gyomoridegem van. Mennem kell dolgozni, és ettől hónapok óta nem volt idegbetegségem, most van. Kezdődő. Ki kéne találni mitől van, mert elburjánzik. Olyan érzés, mint amikor tudtam már napok óta, hogy van egy házi dolgozat ami fontos, de eljátszottam az időt és a beadás napján bűntudattal ébredek amit azzal próbálok elnyomni, hogy 'ez egy faszság/én ehhez úgyse értek). Ajaj.
Egyébként meg a toleranciát vesztettem el. Szerintem. Mert ha valaki ma is hülye lesz, azt már most sem tudom tolerálni.
Ákos szerint akkor juthatok a csúcsra, ha egy hegy áll elém.
Mostanában jó nagy hegyek verekednek az elémállásért. Megmászom az elsőt és leszédülök amikor meglátom, hányat kéne még. Kata meg azt mondta, egy napra elég egy. De én türelmetlen vagyok és itt jön elő a bakság, mindent egyszerre akarok.
Akarom, hogy elégedett legyen a főnököm, mert elég pénz folyik az üzletbe ahhoz, hogy ő is és mi is elkényelmesedhessünk. Hogy ne kelljen ostorral csapkodni a többieket fizetés előtti héten, hogy most aztán bele kéne húzni mert lófasz sem lesz, nemhogy fizetés. Aztán ott van az is, hogy hülyékkel dolgozom együtt. Félreértés ne essék, belém annyi vendéglátás szorult, amennyit a három év alatt magamra pakoltam és kész. Nincs vénám hozzá, de megszoktam. Sőt, mit vendéglátás, józan paraszti ész kéne csak az egészhez. Amikor meg magyarázok, egyik fülükön be, a másikon ki. De hogy még szívességet is teszek és az az idióta pina hülyének is néz azon felül hogy jól kibaszik velem .. Szombaton berohant, hogy valaki vállalja át a mai napját mert neki Szegedre kell mennie a nőgyógyászához aki csak aznap rendel a héten (?). Én még azt beszéltem le vele, hogy ha visszaér Pestre, bejön dolgozni én pedig mehetek haza. Aztán variáltak, hogy be se jöjjön, bejön helyette más, aki telefonált, hogy epegörccsel fekszik otthon, szóval felhívtuk 4kor a csajt, hogy ha Pesten van már, jöjjön be mégis. Persze persze, negyed 6-ra már bent lesz. Fél hétkor hívom, ki van kapcsolva. Ettől már elszállt az agyam. Negyed nyolckor bejön a barátnője, aki azt mondja, a csaj emailt küldött neki, hogy a barátjának az anyja infarktust kapott, és úton vannak Debrecenbe. A telefonja lemerült, a barátjának nincs is mert elhagyta a sim kártyát két nappal ezelőtt. Hátpeeeersze.
A volt kávézós kolléga kiröhögött, hogy nálunk ilyenek vannak. Hogy miért nincsenek már kibaszva.
..
A másik, ami felidegesít, hogy nemcsak a dolgozók nem tekintik munkahelynek a munkahelyemet, de az ismerősök se. Bejönnek, lébecolnak, dumálgatnak amikor kurvára nem érek rá és élni sincs kedvem. És a végén én érzem szarul magam, hogy nem foglalkoztam velük. Attól, hogy van, amikor épp nincs dolgom és van időm dumálgatni, nem azt jelenti hogy ez állandó állapot. És semmi kedvem azt hallgatni, hogy az Andrissal voltak bulizni és mit csinált és mennyire van szarul, egyáltalán miért kell ezzel is fárasztani .. miért gondolják, hogy ha nem kérdezem, az azt jelenti, hogy megfeszülök a kíváncsiságtól, hogy az exem aki miatt bűntudatom van épp mit csinált akkor szombaton? A faszom kivan. Az meg a másik, hogy ha savanyú képet vágok amíg a másik viccelődik, akkor kapcsolni kéne, hogy most nincs kedvem hozzá. Ha meg megmondom, kurvaanyám de bunkó paraszt vagyok.
De ma minden idegesített. Minden. És ez egyre többször van így, egyre fáradtabb vagyok agyilag és idegileg is. Aztán ha egyszer elszáll a kezem meg lesz sértődve a világ.
